SPIRITUÁLIS LÁTÁSMÓD

„Több dolgok vannak földön és égen, Horatio, mintsem bölcselmetek álmodni képes.” (W.Shakespeare)   

 

Az ezoterika, mint gyűjtőfogalom, biztos nem fog mindenkiből pozitív reakciót kiváltani. Ez a mai zaklatott és információkkal (és sajnos sarlatánokkal is) túlzsúfolt világunkban nem is csoda. Ennek okaiba most nem folynék bele, hiszen akinek késztetése van, úgyis belekóstol ebbe a témába, akit pedig hidegen hagy, annak úgyis írhatnék én itt bármit… 

 

Ami engem illet a témával kapcsolatban, és fontosnak tartok elmondani magamról: a meteorológián kívül ez a másik terület, ami mindig is érdekelt.

1995. Október. 15 -én ültem be egy PRÁNANADI tanfolyamra, akkor még nem is sejtvén, hogy ezzel igen mély medret vájok sorsom folyásának. Szóval, kb. 28 éve, hogy foglalkozok ezzel az energetikai, természetgyógyászati ágazattal, s megannyi pozitív tapasztalatban és csodálatos élményben volt részem még annak ellenére is, hogy egyelőre nem teljes erőbedobással foglalkozok vele!

Minden köszönetem és tiszteletem Petrezselyem Józsefnek, a tan védelmezőjének, aki egyben az én Mesterem is ezen az úton.

 

Ahogy én látom

Itt csak azt szeretném leírni, ahogy én látom a világot. Ezek nem Pránanadis tanítások (ezt hangsúlyozni szeretném már előre).

A leírtakkal biztosan nem fog mindenki egyetérteni, és őszintén szólva, ez nem is célom! Csak szeretném megosztani a tapasztalataimat és meglátásaimat. Egyetlen célja ezeknek a soroknak az, hátha ezekkel a gondolatokkal tudok valakinek segíteni bármilyen módon. Lehet, valaki éppen választ keres egy kérdésre, avagy éppen nagyon maga alatt van, és jól esne neki egy-két biztató szó.

 

Ha csak egy embernek is segítenek ezek a gondolatok, akkor már megérte leírnom!!!

 

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer EGY valami, mely egyben maga volt a Minden-ség, telve szeretettel, s derűs nyugalommal, mely nagyon „unta” már az egyedüllétet! Tehát Ő volt a Minden -merthogy rajta kívül más nem is volt-, de mivel egyedül volt, ezért leginkább semminek érezte magát.


Ez a Minden maga volt az erő, a koncentráltság, a béke, a nyugalom, a szeretet. Mindezen dolgok mintha 1 atomban koncentrálódnának.
Tehát: Szeretet=Minden=Semmi=Erő=Béke=Nyugalom=Koncentráltság, és ide szívem szerint odaírnám, hogy stb. A sor elejére pedig, hogy Isten -de vallástól függően másnak is nevezheted…

Tehát valahogy így:
Isten=Szeretet=Minden=Semmi=Erő= stb.!!! A stb.-nél mindent fel lehet sorolni, ami csak eszünkbe jut, s máris elérkeztünk a következő gyakran hallott igazsághoz, miszerint Isten a Minden, és mindenütt jelen van! Nos, a Teremtő egyszer úgy gondolta, szeretné megtapasztalni Önmagát mindenféle aspektusból, mindenféle létformában, mindenféle viszonyítási pont által. S BUMM (mint az ősrobbanás), megszámlálhatatlan részre szakadt. Ezekből a részekből jöttek létre a csillagrendszerek, bolygók, tengerek -és benne az élet. Létrejött benne az egyik legcsodálatosabb és legnagyobb Isteni kegyben részesült teremtmény: az ember!

 

E kis rövid bevezetés után végre elértünk mondandóm fő témájához: hozzánk, emberekhez, és a világhoz való viszonyunkhoz!


Meggyőződésem, hogy minden, ami minket körülvesz, egy általunk ésszel fel nem fogható, s nem definiálható hatalmas erő, ami az általa vezényelt természeti törvények formájában működik, s melyekről szerintem még közel sem tudunk mindent! Hívhatjuk Istennek, de most nem az a lényeg milyen névvel bélyegezzük meg, hanem, hogy amennyire lehet megértsük működését, elfogadjuk jelenlétét, s nem utolsó sorban kellő alázattal gondoljunk ezen Hatalmasságra, tudva, hogy porszemei vagyunk csak az Ő „gépezetének”!

 

Nos, ezek után talán nem is olyan nehéz elfogadni azt a gondolatot, hogy az életben semmi sem történik véletlenül!!!

A buddhisták ezt karmának hívják. Azt jelenti, hogy minden, ami velünk történik az okozat, s az okokat bizony magunkban és múltbéli tetteinkben hordozzuk. S hamar el is érkeztünk egy olyan dologhoz, amit nagyon ajánlanék figyelmedbe, de amit nem biztos, hogy könnyű lesz elfogadni. Ez pedig az, hogy az életben minden, ami Veled történik, Te hívtad életre gondolataid, szavaid, s legfőképpen tetteid által!

 

Természetesen ez ugyanúgy igaz az általad jónak vagy rossznak minősített dolgokkal is, mely jelzők igazából viszonylagosak. Gondold csak el, hányszor történik olyan dolog az életedben, amelyet az adott pillanatban tragédiának élsz meg, de (esetleg sokkal) később kiderül róla, hogy mennyi jó dolog felé vezetett Téged.

 

Bizony mondom még egyszer, s nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy nincsenek véletlenek! Még egy apróságnak tűnő dolog is lehet, hogy jeleket rejt magában, amire ha érzékeny vagy, akkor lehet, meg is tudod fejteni! Bármely embertársaddal való találkozás sem a véletlen műve, hanem célja van a találkozásnak.


De térjünk vissza ahhoz, hogy mindenért mi (és nem más) vagyunk a felelősek! Itt gyorsan el kell mondjak még egy újabb dolgot. Ez pedig, hogy ezt csak akkor lehet megérteni, ha előveszünk egy újabb fogalmat, ami a reinkarnáció! Tudom-tudom, egyre merészebb dolgokat állítok, de gondolj csak egy kicsit jobban bele!
Ha odáig el is tudod fogadni a dolgokat, hogy Te hozod létre a Veled megtörténő eseményeket, egyvalamire az ember nem találja a választ. Mégpedig, hogy mit csinálhatott vajon az az újszülött, aki netán rendellenességgel vagy bármilyen betegséggel jött a világra??

Nyilván, ebben az életében még semmit. Viszont azt már tudjuk, hogy véletlenek nincsenek (s gyorsan hozzáteszem, hogy bosszúálló Istenek sem). Szóval az a lélek, aki most ilyen kemény erőpróbák elé állítja önmagát, és persze szüleit is, az bizony jó okkal teszi ezt.


Mindenkinek van lelki-ismerete. Ez a lelkiismeret, mint a Szellem egy töredéke, pontosan tudja múlt és jelen minden tettét, szavát, de még gondolatát is, és igyekszik az embert egyensúlyba hozni. Ez annyit tesz, ha előző életünkben sok embernek ártottunk, sok ember életét keserítettük meg valamilyen módon, akkor a következő életünkben igyekszünk ezt a csorbát valahogy kiköszörülni.


Ha ártunk valakinek, jusson eszünkbe mindig, hogy ezt vissza is fogjuk kapni. Az élet mindig egyensúlyba hozza önmagát. Akár így, akár úgy, de megtalálja a módját! Jó hír persze, hogyha gondolataink, szavaink, s legfőképpen tetteink mások segítése és épülése felé vezet, akkor egy kicsit minket is jobban fog kényeztetni az élet (előbb, vagy utób 🙂 ). No, meg azt is tudni kell észrevenni, ha az életünk nagyjából helyes mederben folyik! Tudjuk néha megköszönni a sorsnak azt, amink van, és nem mindig csak azt panaszolni, amink nincs, és hogy miért nincs.

 

A legjobb ima, az a hála imája, amkor megköszönjük, amink van, nem pedig az esdeklő ima, amikor benyújtjuk az igényünket, hogy még mit szeretnénk! Itt amúgy is résen kell lenni, mert ha imáinkban mindig valaminek a hiányáról beszélünk, akkor ne lepődjünk meg, hogy  hőn áhított dolgot sosem kapjuk meg. Gondoljunk rá úgy, mintha már birtokolnánk a dolgot, előre legyünk hálásak érte és előbb utóbb tényleg a miénk lesz: legyen az akár fizikai dolog, akár lelki tulajdonság…

 

Ez most csak egy pár ízelítő gondolat volt arról, én mit gondolok a világról, annak működéséről és velünk való viszonyáról.
Hangsúlyozom, biztos nem minden van úgy, ahogy én látom, az örök igazságnak én is csak egy kis szeletét láthatom, hisz nem vagyok megvilágosodott mester, nem vagyok bölcs, csak a dolgok miértjét kutató neofita.


Ezek az én gondolataim, melyek a tapasztalataimból és a fentebb említett „Beszélgetések Istennel” című sorozat sugallataiból táplálkoznak.
Sok mindenről lehetne még beszélni, sok mindenről lehetne még eszmét cserélni, s tanulni egymás tapasztalataiból.


Ha Téged is érdekel a téma, vagy vannak érdekes, esetleg nehezen megmagyarázható élményeid, tapasztalataid, azt megoszthatod itt, vagy a fórumban is hozzászólhatsz a fentebb leírt sorokhoz.

 
Minden jót kívánok Neked!

 

KÖNYVAJÁNLÓ

A következő könyveket tudnám ajánlani az ezoterika, és a természetgyógyászat iránt érdeklődőknek:

– Neale Donald Walsch: Beszélgetések Istennel -sorozat
– Dan Millman: A békés harcos útja
– Barbara Ann Brennan: Gyógyító kezek
– Choa Kok Sui: A csodálatos Prána gyógyítás