Magamról

Kedves Látogató!

Mivel nem vagyok egy tipikusan exhibicionista alkat, ezért sokáig nem tartottam fontosnak, hogy írjak magamról. Teljesen átlagos, hétköznapi ember vagyok, aki úgy gondolja, mindig van mit tanulni a világon, ezért is érzem magam a világ dolgait kutató és megismerni vágyó Neofitának.


1977.10.31 -én csodálkoztam rá először a világra. Ez az ámulat néha azóta is tart.
A JNSZ-megyei Tószegen élek feleségemmel és két kisfiammal. Szakmám szerint Faipari Technikus vagyok, de csak keveset dolgoztam azon a területen. 

 

Érdeklődési köröm két fő vezérfonala a meteorológia (azon belül is a zivatarok imádata), és az ezoterika / természetgyógyászat. Mindkét dolog egészen kicsi gyerekkorom óta érdekel: mondhatni a zsigereimben vannak születésem óta. Ezeken túl is sok minden foglalkoztat, de sok mindent háttérbe kellett szorítani az elmúlt években idő és kapacitás, vagy egyéb dolog hiányában: ilyen pl. a horgászat, sakk, versírás, olvasás, honlapszerkesztés, stb.

 

Amikkel rendszertelen rendszerességgel viszont foglalkozok a mai napig is, azok a Szupercellák (meteorológia), a Pránanadi (természetgyógyászat), weblapszerkesztés, fotózás stb. A különböző „ezoterikus” dolgok a mai napig is néha fel-fel bukkannak az életemben: pl. az asztrológia. Ilyen dolgokkal mindig is szívesen fogalkozok és foglalkoztam. Embereknek segíteni a problémáik (pl. egészségügyi állapotuk) megoldásában, mindig is a nagyon jó érzéssel töltött el. Szerintem ez az egyik legnagyszerűbb dolog a világon.

 

18 éves koromban találkoztam a Pránanadival, éppen a legjobbkor, mikor még erősen kerestem a helyem a világban, mikor még folyamatosan formálódott a világképem, és mindezen dolgokra nagyon pozitív hatást tett a már említett tibeti, energetikai módszer. A „Nadinak” köszönhetem, hogy kialakult bennem egy olyan sziklaszilárd hit és világnézet, amibe a mai napig is kapaszkodhatok. Természetesen a menet közben életembe ajándékként belépő családom is komoly kapaszkodót jelent! Ezen kívül rengeteg dolgot sikerült megtapasztalnom Pránanadisként. Ezek mind hozzásegítettek ahhoz, hogy ne csak higyjem, hanem tudjam is bizonyos dolgok létezését, és én mondom (Shakespeare-t idézve) Neked kedves olvasó: „Több dolgok vannak földön és égen Horatio, mintsem bölcselmetek álmodni képes”.

 

Ha ezek a dolgok Téged is érdekelnek, akkor látogasd meg az EZOTERIKA menüpontot.


Egyébiránt viszont nem untatnálak tovább önmagammal.


Amennyiben a leírtak felkeltik érdeklődésed, esetleg szeretnél hozzászólni valamihez, küldj nekem üzenetet a 
nagykova@gmail.com e-mail címre.

 

Minden jót Kívánok Neked!